Bohócügyi államtitkár szeretnék lenni. Biztos vagyok benne, hogy hasznára tudnék lenni úgy a kormánynak, mind az embereknek, hisz minden képességem megvan a poszt színvonalas ellátásához. Azt nem ígérem, hogy a beosztással járó fizetést felajánlom karitatív célokra, de nincsenek nagy igényeim. Ha az illetékesek közül bárki olvassa ezt, az keressen meg engem a tamas.rakusz (kukac) gmail.com címen. Minden megoldás érdekel. Volt más is az adásban, de ez a legfontosabb mindközül.

Csak azért keülhetett két adásposzt egymásutánra, mert későn tettem ki az előzőt. Na de mindegy is. Nyár van, úgysem olvassa senki a blogot. Mi is volt legutóbb? Pataki Attila 300-szor viselt nadrágja, a pápa szabadidős programja, ezvankarcsi perszonokráciája, Hitler beszélő kutyái, vidámpark, a gnúk és a hangyák, agyak befőttesüvegben és hogy mi lenne velünk a Cicil rádió nélkül. Kéne még ide egy bővített mondat, hogy leérjen a szöveg a kép aljáig, mert így lett kitalálva anno a layout, és már kész is.

Túl korán töltöttem fel az adást a podcastra, így aztán teljesen kiment a fejemből, hogy ide is kitegyem. De, ahogy látom, nem is nagyon hiányzott senkinek, legalábbis nem szólt senki. Így viszont már nem emlékszem semmire, hogy mi volt abban a két órában, ezért tartalomjegyzéket sem tudok írni. Maradjunk hát a címnél: biztosan volt benne szó a pofonról, a légitámadásról és a spárgáról. Arra viszont emlékszem, hogy mi Tibivel jól éreztük magunkat. Ennél többet pedig nem is akarhattok, higgyétek el.

Annyi minden fért bele ebbe a két órába, hogy felsorolni is tereh. Nedves bugyi, inkontinencia, hatalmas pofonok, kőleves, Mátyás király, Stephen Hawking, ufók, Ufós Laci, Kurdisztán, szellemek, démonok, a Capitolium, Darwin, Jézus, a skótok. Az adás végén kisérletet tettem arra, hogy egy egri matematika fesztiválról beszéljek, de nem sikerült, mert elromlott a nyomtatóm, és minden sornak lemaradt a vége. Ezt egy külön posztban megpróbálom majd pótolni a héten valamikor.

Elképesztó gyorsaságban követik egymást ma a bejegyzések és a feltöltött adások. Alig hűlt ki a szombati és máris itt van a pénteki. Ebben a két órában a megszokottnál több volt a zene azok kedvéért, akik csak az új Harcsa Veronika lemez miatt jöttek, de azért jutott idő a kályhaezüst színű hajpótlásra, az összes hangyafaj ismertetésére, Marco Polora, bálnaészlelésre, és az utolsó félórában még Oláh Zolival is beszélgettünk. Ezt a beszélgetést az adás után még folytattuk, de arról már nem született felvétel.

Ahogy igértem, itt van a kettővel ezelőtti adás, ami rendhagyó módon nem pénteken, hanem szombaton volt. És ha már rendhagyó volt a dátum, akkor legyen rendhagyó a közzététel is. Ez a gombapresszó csakis a podcaston elérhető.

Rosszkedvűen és álmosan futottunk neki a péntek estének, ami törvényszerűen vezetett odáig, hogy Tibinek kis híján alsó nadrágot kellett cserélnie, olyan röhögőgörcsöt kapott. Gagarin 30 kilos hátizsákja volt az, ami az álmossággal olyan elegyet alkotott, ami az alsótagozatosok óraközi vihogását megszégyenítő állapothoz vezetett. Ha nem lenne a véremben a rádiózás minden csínja és bínja, engem is magával rántott volna. Aki csak erre kíváncsi, az a 38. perctől kezdje hallgatni. Azért van más is.

Nincs most se időm se kedvem visszahallgatni az adást, ezért emlékezetből próbálom leírni, miről is volt szó most pénteken. Tibi pizzat sütött, és arra jutott, hogy pizzat a hülye is tud sütni; megnyugtattunk mindenkit, aki keveselte a visszatérő gólyák számát; megemlékeztünk Varjú bácsiról; elmondtunk mindent, amit a kullancsról tudni érdemes; végül próbáltam elmagyarázni minden hitetlen gyaurnak, miért is okos kezdeményezés az, hogy dobjuk össze 5000 forintjával a magyar államadósságot.

Ha még valakinek nem esett volna le, a pénteki adás áprilisi tréfának indult. A terv az volt, hogy Tibi elkezdi, mintha valóban egyedül készítené a műsort, aztán csak beülök én is és mehet minden tovább, ahogy szokott. Ehhez képest mi történt? Tibi elkezdte, és olyan sok és lelkes hallgatói biztatást kapott, hogy folytassa, mert jó ez így is, hogy én azt mondtam neki, akkor nyugodtan csinálja tovább., semmi gond. De ő addig rimánkodott, hogy menjek be, hogy engedtem neki. Hiba volt. Nagy hiba.

Tegnap még úgy gondoltam, hogy a legutóbbi adás nem ér annyit, hogy ide a blogba is kikerüljön, de aztán fallen barátunk olyan nagyon kérte, hogy ellágyultam. Az új hallgatóknak azért azt üzenem, hogy ne ezzel az adással kezdjék az ismerkedést. Egyre érik egy hosszabb adásszünet, ami alatt kicsit összeszedjük a gondolatainkat, meghányjuk és megvetjük mivégre is megyünk be a rádióba péntekről péntekre, hogy aztán főnixmadárként visszatérve hamuinkból, újra örömet szerezzünk a millióknak. De most még vagyunk.

Ünnepi műsor volt ez, hisz majdnem végig a március 15-i eseményekről volt szó, még ha nem is az 1848-asokról, hanem a három nappal azelőttiekről. Felosztottuk egymás közt Tibivel, én mentem a Nemzeti Múzeum elé meghallgatni, mit mond nekünk a miniszterelnökünk, ő meg ment a délután 4 órakor kezdődő tüntetésre. Kizárólag a zenei betétek miatt sajnálom, hogy nem fordítva történt, mert hát mikor lesz rá újra alkalom, hogy Szalóki Ági énekli a himnuszt! Volt még ez-az az adásban, hallgassátok meg.

Új technikusunk volt pénteken, legalábbis nekünk új, mert hiába dolgozik immár féléve a rádióban, mi most találkoztunk vele először. Kiválóan keverte végig a műsort, annak ellenére, hogy arcán többször is felfedezni véltük az őszinte rémületet, hogy akarva akaratlanul, de ehhez a borzalomhoz immár neki is köze van. Sajnos amit rögzített nekünk, az annyira túl lett vezérelve, hogy a Civil archívumából kellett összeraknom. Mindegy is, a lényeg, hogy itt van. Tartalomjegyzékre viszont már nem jutott hely.

Sajnálom, hogy otthon felejtettem az adás zenei anyagát, de remélem, Tibi hirtelen összeállított David Bowie blokkja sem okozott csalódást. Úgyis áttekeritek meg kivagdossátok a zenés részeket a felvételen. A zenén kívül csak a szokásos témák. Alkotmányoztunk egy bő félórát, Tibi lerántotta a leplet egy soha nem létezett indiános városi legendáról, és további konkrét javaslatokat tettünk arra, hogyan lehetne még mélyebbre hajolni Elvis nagysága előtt. Balázstól kaptunk belga csokit, de arról majd külön.

Ezt az adást leginkább Tibi látta el témával, így aztán nem is meglepő, hogy a kengurúkról. a komenistákról és a köpönyegforgatásról volt szó. Mesélt még valami érthetetlen kisérletről is, amit skandináv tudósok végeztek háromkezű emberekkel, de erre már csak nyomokban emlékszem. Mondjuk a többire is. Arra viszont annál inkább, hogy adás alatt ettem egy isteni mákos sütit! Ja és végül feltártam Tibi előtt a csodálatos pentákulum rejtélyét, mert már nem bírtam nézni, hogy milyen kevés a pénze.

Ezt az adást Tibi leküzdhetetlen álmosságából és az én mérhetetlen fáradtságomból összegyúrt elegyből faragtuk. Ehhez képest az első óra egészen jól sikerült, ellenben a másodikat csakis ép elméjüket veszített fanatikusoknak ajánljuk. Belegondolni is tereh, mi van akkor, ha valakinek ez az első találkozása a gombapresszóval. Na mindegy, ez van. Azt már nem merem megtenni, hogy nem teszem ki a felvételt, mert akkor megint jön a felháborodás. Tartalomjegyzéket most nem írok, mert nem emlékszem, mi volt.

Tibi, mindenkit meglepve, készült erre a péntekre, így aztán kis híján tematikus adás lett. Ami nem hangzott el ott a méterről, azt tudni sem érdemes. A másik szokatlan esemény az volt, hogy széttelefonáltátok a műsort. Újra velünk volt Pásztor László barátunk az egész családdal, hosszasan beszéltünk Belgiummal és megint nem ismertük fel Ottó hangját San Diegoból. (Kárpótlásképp betettelek az adás címébe, sőt, hajtás után ott az ebéded is!) Ja, aki még nem klikkelt itt jobbra, az tegye meg!

Bár a tematikus adás elmaradt, de azért egy jót vitatkoztunk arról, hogy Tesla (a képen) vagy Westinghouse nevéhez fűződik-e a váltóáram csodája és elmondtunk mindent, amit az elektronokról tudni érdemes. Ellenben megtudhattuk, hogy Tibi kutyája csak párnákkal csinálja és hogy nemsokára kap hátizsákot. Betekinthettünk a falusi élet egy fülledt, sötét szegletébe, gólya és ember már-már természetellenes kapcsolatába, és ahogy igértük, a végén egy kiadós Egyiptom blokkal zártuk a két órát.

Ha már nem került ki a két héttel ezelőtti adás (már nem emlékszem, miért, mert nem volt olyan rossz, de ne kezdjetek el könyörögni, már késő bánat), legalább az a része ne vesszen kárba, amikor felelősen viselkedő állampolgárként lerántottam a leplet egy rendőri túlkapásról. Na jó, nem pont. A kép itt balra – sajnos – csak illusztráció. Sem a rendőr, sem én nem így néztünk ki, és nem is így történt. De majdnem.
(A felvétel nem kerül ki a podcastra, csak itt hallható.)

Snowboard dzseki versus sajtószabadság, avagy végre mindenki fültanuja lehetett annak, hogy Tibi mekkora szájkaratés, miszerint a szájából a sajtószabadság védelmében már-már kötelező adáselemként elhangzó futamok mögött mekkora elkötelezettség van illetve nincs. De tisztáztuk keresztelő szent János nevének eredetét is, megtudhattunk mindent a palládiumról és a bozontos szemöldökkel szemben érzett averziómról, fekete lyukakról, gibbonokról és sokminden másról is.

Pénteken valahogy előkerült az az adás, amikor Tibi és én újra értelmeztük Leonardo mester remekművét, azaz a rendelkezésre álló két órában megfestettük a Mona Lisa egy-egy változatát. Szinte azon nyomban érezhető volt a hallgatói nyomás, hogy lenne igény az adás újra hallgatására, illetve az alkotás folyamatát megörökítő fotósorozat megtekintésére. Ám legyen. A podcastra nem töltöm fel, mert ott már szerepelt egyszer, de itt alább meghallgathatjátok és a képeket is megnézhetitek.