Ebben a bazi melegben jólesik már a látványa is annak, ha valaki egy jó hideg fürdőt vesz. Hajtás után megnézhetitek, hogy fürdik Lenin.

Meghalt Bobby Farrell, a Boney M énekese. Az énekesek címszó alatt persze nem találjátok, de keressétek a bugi-a-lábban fejezetben, ahol kitüntetett helyen szerepel. 12 évesen, egészen biztos voltam benne, hogy úgy akarok táncolni, mint ez a mikrofonfejű ember, aztán valahogy másképp alakult. Ha csak a zene szerint döntöttem volna, akkoris egyértelműen boniemes leszek, de Agnetha Fältskog elvitte a szivemet, aki aztán a nagy korkülönbség miatt mégsem lett a feleségem. Hát így esett.

Lezajlott Felsőtárkányban az első világbajnokság. Sajnos nincs most időm részletesen elmesélni mindazt, amit tomihuga elmondott, de szerencsére épp elég beszámoló született az eseményről, melyekből majdnem mindent megtudhatnak azok, akik nem voltak ott.

Milla Jovovich a gombapresszó stábjának örökös külsős tagja, amin még az sem változtat semmit, hogy ő erről nem tud. A Tibivel közösen készült újévi üdvözlőlapot most nem találom (ha van valakinek, az legyen olyan rendes és küldje már vissza!), de ott van például az az akció, amikor a Goldenblog 2009-es szavazásakor őt is felajánlottuk cserébe a szavazatokért. Belegondolni is tereh, mi minden történne akkor, ha tudna rólunk. Uh… belegondoltam. Na de mit is akarok mondani?

Hogy is ünnepelnetnénk méltóbb módon az első magyar űrhajós útjának 30-dik évfordulóját, mint saját magunk ajnározásával?!
Körülbelül egy éve kértük először, hogy ha jártatokban-keltetekben kedvenc híres embereitekkel futtok össze, akkor kérjétek meg őket arra, hogy küldjenek egy kedves üzenetet kedvenc rádióműsorotoknak. Így vallott őszintén a gombapresszóhoz fűződő viszonyáról eddig Edvin Marton, Menyhárt Jenő, Víg Mihály, Parti Nagy Lajos, Kemény Henrik, Ágoston Béla és mások.

Nem tudtam nem észrevenni, hogy mekkora sikere volt a retro fotós bejegyzésnek. Ez a mostani is egy ilyen, avval a különbséggel, hogy a főszereplő most nem a szűk stábból való, hanem egy mondhatni híres ember, egy politológus, sőt!, egy sztárpolitológus.

Kicsi az esélye, hogy csekély aktivitásomra hivatkozva megszüntessék a tagságomat az Orbán Viktor rajongói klubban a Facebookon, de tény, hogy kicsit mostohán kezelem ujdonsült barátaimat az első nap eufóriájának elmúlta óta. Mondhatni kizárólag a nyitóoldalra kikerülő képeket nézem meg, azokat is csak bélyegméretben. Így lett volna ez a Szeged-Makó-Hódmezővásárhely című képsorozat esetében is, de az egyik kép láttán nem tudtam megállni, kattintanom kellett.

Mondanám, hogy tisztán emlékszem arra a napra, amikor én voltam első szavazó, de néhány elmosódott részleten kívül (a Lenin úton mentünk apukámmal, aki öltönyben volt) csak az érzés maradt meg, az viszont kristálytisztán. Nagyon büszke voltam magamra. A hangulatomat az sem tudta elrontani, hogy akkor még a komenisták rendezték az eseményt, akik köztudottan nem voltak a többszörös jelölés pápái. De akkor még nem tünt fel, hogy csupán statisztálni hívtak, nem választani.

Amikor ma délelőtt a csonkamagyarországot hallgattam, belémnyilalt, hogy már második hete feledkezem meg Bon Scott halálának évfordulójáról. Február 18-án volt ugyanis épp 31 éve, hogy Londonban egy parkoló autóban belefulladt enhányásába. (Más változatok szerint drog-túladagolás és/vagy alkoholmérgezés végzett vele, de a legvalószínűbb e három halálok egyvelege.)
De akkor így utólag legalább itt hadd emlékezzek meg róla egy bővített mondatban.

A legutóbb kiő? játékunkban a nyugdíjas Jézust kellett felismernetek, és kisebb-nagyobb melléfogások után viszonylag hamar sikerült is. Azt mondom, játsszunk megint egyet!

Úgy érzem, segítség nélkül nem fog menni, ezért elárulom, hogy egy olyan zenész látható a képen ebben a Village People-t megszégyenítő ruhában, aki akkor kezdte a pályafutását, amikor én születtem. Ha nem megy, akkor mondok majd még róla ezt-azt.

Tárgynyeremény most sincs, csak a dicsőség.

Nem egyszer kaptam már meg, hogy akkor vagyok igazán elememben, ha fikázni kell valamit. Feltéve, de meg nem engedve, hogy ez így van, akkor viszont én azt szeretném kérni, hogy ne provokáljanak. Például ne kérdezzenek nyilvánosan semmit Bombera Krisztinától.

Ki látható a kép jobb oldalán, amint épp egy rajongójával fényképezkedik?
Egyelőre nem segítek semmit, mert így sem tűnik nehéznek a feladat, de ha mégsem sikerülne, majd mondok ezt-azt. Tárgynyereményjutalomdíj nem jár az első helyes megfejtésért, csak a dicsőség.
Na jó, annyit segítek, hogy a rajongó nem véletlenül öleli ennyire szorosan az emberünket.

Bár meglepődtünk a Civil Rádió új irányvonalán, de aztán úgy alkalmazkodtunk hozzá, hogy szinte lendületet sem veszítettünk a manőver közben. Ha bulvár, hát legyen bulvár. Nekünk jó. Hajdú Sándor, Rippel Jenő, Jack Pitt, ide várunk mindenkit.
Azért persze csak előkerült Moby Dick, a fehér bálna, és Csenger-Zalán Zsolt, a FIDESZ budaörsi képviselőjelöltje is. Utóbbi egy sorozat első részeként, mert ezentúl ismertetek minden választási szórólapot, amit a postaládánkba dobnak.

Kutyát tartani jó. Gondolja az ember, mikor elindul a kiskutyáért (mi más gondolat is vezérelhetné).
Kutyának lenni jó, gondolja a kiskutya rá két hétre. Mindenesetre most épp az ölembe ücsörög, mert jobb itt aludni, mint bárhol máshol, és egyébként is így a legkönnyebb ellenőrzés alatt tartani engem, hogy nehogy véletlenül eltűnjek arra a végzetes néhány percre, amíg épp nem vele foglalkozom.

12 éves volt, amikor a gömbvillám belecsapott a mellette álló jegenyefába, és nem sokkal később megkeresték az ufonauták. Bőrük szürkés, fejük pedig nyújtott volt. Különböző fénylények is elkísérték őket, akiknek nincs testük. Ezt magától Attilától tudhatjuk, akit azóta is rendszeresen felkeresnek a földönkívüliek és aki megjárta már az űrbázisukat is, ahol kísérleteket végeztek rajta, de nem bántották.
De miért mesélem én ezt el?
Két oka is van annak.