Azok a szerencsések, akik feliratkoztak a gombapresszó podcastjára, már hétfőn megkapták a legutóbbi adást, így a temetőbe menet ezt hallgatva tudtak felkészülni arra, hogy elviseljék elhunyt rokonaik földben oszló hulláinak közelségét. Az adásban – lehet, nem véletlenül – nem volt szó sem a halottak napjáról, sem a halálról. Beszéltünk már erről épp eleget. Ennél sokkal fontosabbak a tetvek ledarálásából nyert szinek, az ENSZ székház büféje vagy éppen a szexrobotok. Hát így valahogy.

Az adás csaknem felében egy közepesen érdektelen beszélgetéssel leptük meg a hallgatókat a Virgin Galactic szolgáltatásairól, utána pedig egy hasonlóan érdektelen blokk következett valaha élt diktátorok arcberendezéséről. Ilyenkor szokott az lenni, hogy nem teszem ki az adás felvételét, vagy csak levágva róla a felesleget, de akkor meg gögtön írtok a panaszkönyvbe. Hát akkor itt van, tessék. Ja, a végén Tibi indulata igazi! Adás után még folytattuk egy kicsit ebben a hangulatban.

Túl gyorsan írtam meg a címet, és utólag vettem észre, hogy a címből kimaradt két igen fontos téma, ami elhangzott a műsorban. Az egyik az, hogy miért is kéne Tibi kutyáját boával a farkán, szopóálarcban szabadon engedni a Népligetben, a másik pedig, hogy mit adott a világ kulturájának Platón. Ezek az adás végén kerültek sorra, de azért ti csak hallgassátok az elejéről. Továbbra is áll az ajánlatom, hogy bármit kérhet tőlem az, aki megmondja, mikor és hol forgat Budapesten Milla Jovovich.

Kiss Tibor és a Jadviga párnája csak azért került be a címbe, hogy a szükséges hossz meglegyen, a műsorban nem sok vizet zavartak. Ez a péntek este ugyanis eléggé tematikusra sikerült, miszerint szinte végig a tudományról volt szó. A Nobel-díjtól indultunk, kicsit elidőztünk annak praktikus részleteinél, de csak azért, hogy aztán arról elrugaszkodva nagyívű tudományfilozófiai alapvetéseket tárgyaljunk meg a tőlünk megszokott ijesztő alapossággal és kérlelhetetlenséggel.

Tibi is back. Jippíííí vagy broáf, ahogy tetszik. Én természetesen jippííí. Az adás első, nyomasztóan semmitmondó félórájában Ákos – a Civil rádió jelenlegi gosztonyigergője – volt a vendégünk, aki beszámolt a rádió helyzetéről és a támogató koncertről (ott voltatok?). Átbeszéltük, hogy mi kéne ahhoz, hogy a d-day-re kilátogasson egy legalább szabadszemmel észlelhető tömeg, végül nyöszörögtünk egy keveset azon, hogy hogyan lehetne megtudni, mikor és hol forgat Milla Jovovich Budapesten. Hát így.

Esküszöm, nem azért nem raktam ki sehova az elmúlt adásokat, hogy könyörgést provokáljak, de azért jólesett, amikor egymás után jelentkeztek az egymás fejét fogó népek, hogy akkor nost mi a bánat van. Így aztán most tessék itt is az első podcast és blogbejegyzés hosszú idő óta, még ha nem is egy klasszikus gombapresszóval, már ha létezik ilyen egyáltalán. Tibi híján (valahol vidéken nem csinált semmit épp) elhívtam Murányi Gyuri kollégámat. Mi élveztük, kíváncsi vagyok, ti hogy vagytok vele.

Most nincs tartalomjegyzék. Ez van.

Négy hét szünet után itt az új élő adás felvétele. Ne higgyetek azoknak, akik azt mondják, azért hanyagoltuk a gombát, mert máshol fontosabb dolgaink akadtak! Tényleg csak a balaton meg a munka, ami közbe jöhet. De elég is ennyi mentegetőzés. Ja nem, még van egy kicsi. Az adás második felében, ahol a falusi életről beszéltünk, esetleg megbántottuk falusi hallgatóink lelkét. Ha így volt, bocsánat. Tudjuk mi, hogy vékony a határ móka és ízléstelenség között, reméljük, sikerült még innen maradnunk.

Ennek az adásnak egy jelentős része matek-fizikásra sikerült, de hát mérnökök lennénk vagy mi. A másik újdonság, hogy hónapok megnyugtató távolléte után előkerült újra Károly, pedig már reménykedtünk benne, hogy sikerült végleg magunkra haragítanunk, de nem. Így, hogy hetente két adásunk van, nincs időm visszahallgatni ezt a gombát, ezért most legyetek meg tartalom jegyzék nélkül. Jut eszembe, van itt valaki, aki a Tilosos műsor miatt keveredett ide? Vagy továbbra sem keveredünk?

Nem nagyon (egyáltalán nem) hiányzott senkinek, hogy kikerüljön a legutóbbi gombapresszó ide meg a podcastra, meg aztán itt ez a Tilos próbálkozás is, így aztán alig sikerült hamarabb publikálni, mint hogy belekezdtünk volna a következőbe. (Mileszma? bejegyzésre nincs is már idő.) Nincs tartalomjegyzék, inkább kérek tőletek valamit. Megigértük, hogy elkészítjük saját Cindy Sherman fotónkat, de egészen biztos, hogy meg fogunk feledkezni róla, ha nem szóltok ránk. Ha jövő héten nincs kész, szóljatok!

Bár Ákos nem tudott eljönni, így a rádió helyzetéről nem tudtunk beszélni, de azért valahogy csak eltelt ez a két óra is. Hogy mást ne mondjak, váratlanul sok időt töltöttünk el a böfögés (buccogás) (latinul ructus, csak hogy egy vitát rövidre zárjak) témakörében, ami csakis a nyári üzemmód miatt megbocsájtható. Ja és Tibi hozta elő ezt, nem én! Ezt kérem a jegyzőkönyvben külön rögzíteni. Kicsit hamarabb befejeztük az adást, mert elálmosodtunk a melegben, majd jövő héten ráhúzunk.

Bohócügyi államtitkár szeretnék lenni. Biztos vagyok benne, hogy hasznára tudnék lenni úgy a kormánynak, mind az embereknek, hisz minden képességem megvan a poszt színvonalas ellátásához. Azt nem ígérem, hogy a beosztással járó fizetést felajánlom karitatív célokra, de nincsenek nagy igényeim. Ha az illetékesek közül bárki olvassa ezt, az keressen meg engem a tamas.rakusz (kukac) gmail.com címen. Minden megoldás érdekel. Volt más is az adásban, de ez a legfontosabb mindközül.

Csak azért keülhetett két adásposzt egymásutánra, mert későn tettem ki az előzőt. Na de mindegy is. Nyár van, úgysem olvassa senki a blogot. Mi is volt legutóbb? Pataki Attila 300-szor viselt nadrágja, a pápa szabadidős programja, ezvankarcsi perszonokráciája, Hitler beszélő kutyái, vidámpark, a gnúk és a hangyák, agyak befőttesüvegben és hogy mi lenne velünk a Cicil rádió nélkül. Kéne még ide egy bővített mondat, hogy leérjen a szöveg a kép aljáig, mert így lett kitalálva anno a layout, és már kész is.

Túl korán töltöttem fel az adást a podcastra, így aztán teljesen kiment a fejemből, hogy ide is kitegyem. De, ahogy látom, nem is nagyon hiányzott senkinek, legalábbis nem szólt senki. Így viszont már nem emlékszem semmire, hogy mi volt abban a két órában, ezért tartalomjegyzéket sem tudok írni. Maradjunk hát a címnél: biztosan volt benne szó a pofonról, a légitámadásról és a spárgáról. Arra viszont emlékszem, hogy mi Tibivel jól éreztük magunkat. Ennél többet pedig nem is akarhattok, higgyétek el.

Annyi minden fért bele ebbe a két órába, hogy felsorolni is tereh. Nedves bugyi, inkontinencia, hatalmas pofonok, kőleves, Mátyás király, Stephen Hawking, ufók, Ufós Laci, Kurdisztán, szellemek, démonok, a Capitolium, Darwin, Jézus, a skótok. Az adás végén kisérletet tettem arra, hogy egy egri matematika fesztiválról beszéljek, de nem sikerült, mert elromlott a nyomtatóm, és minden sornak lemaradt a vége. Ezt egy külön posztban megpróbálom majd pótolni a héten valamikor.

Elképesztó gyorsaságban követik egymást ma a bejegyzések és a feltöltött adások. Alig hűlt ki a szombati és máris itt van a pénteki. Ebben a két órában a megszokottnál több volt a zene azok kedvéért, akik csak az új Harcsa Veronika lemez miatt jöttek, de azért jutott idő a kályhaezüst színű hajpótlásra, az összes hangyafaj ismertetésére, Marco Polora, bálnaészlelésre, és az utolsó félórában még Oláh Zolival is beszélgettünk. Ezt a beszélgetést az adás után még folytattuk, de arról már nem született felvétel.

Rosszkedvűen és álmosan futottunk neki a péntek estének, ami törvényszerűen vezetett odáig, hogy Tibinek kis híján alsó nadrágot kellett cserélnie, olyan röhögőgörcsöt kapott. Gagarin 30 kilos hátizsákja volt az, ami az álmossággal olyan elegyet alkotott, ami az alsótagozatosok óraközi vihogását megszégyenítő állapothoz vezetett. Ha nem lenne a véremben a rádiózás minden csínja és bínja, engem is magával rántott volna. Aki csak erre kíváncsi, az a 38. perctől kezdje hallgatni. Azért van más is.

Nincs most se időm se kedvem visszahallgatni az adást, ezért emlékezetből próbálom leírni, miről is volt szó most pénteken. Tibi pizzat sütött, és arra jutott, hogy pizzat a hülye is tud sütni; megnyugtattunk mindenkit, aki keveselte a visszatérő gólyák számát; megemlékeztünk Varjú bácsiról; elmondtunk mindent, amit a kullancsról tudni érdemes; végül próbáltam elmagyarázni minden hitetlen gyaurnak, miért is okos kezdeményezés az, hogy dobjuk össze 5000 forintjával a magyar államadósságot.

Ha még valakinek nem esett volna le, a pénteki adás áprilisi tréfának indult. A terv az volt, hogy Tibi elkezdi, mintha valóban egyedül készítené a műsort, aztán csak beülök én is és mehet minden tovább, ahogy szokott. Ehhez képest mi történt? Tibi elkezdte, és olyan sok és lelkes hallgatói biztatást kapott, hogy folytassa, mert jó ez így is, hogy én azt mondtam neki, akkor nyugodtan csinálja tovább., semmi gond. De ő addig rimánkodott, hogy menjek be, hogy engedtem neki. Hiba volt. Nagy hiba.

Tegnap még úgy gondoltam, hogy a legutóbbi adás nem ér annyit, hogy ide a blogba is kikerüljön, de aztán fallen barátunk olyan nagyon kérte, hogy ellágyultam. Az új hallgatóknak azért azt üzenem, hogy ne ezzel az adással kezdjék az ismerkedést. Egyre érik egy hosszabb adásszünet, ami alatt kicsit összeszedjük a gondolatainkat, meghányjuk és megvetjük mivégre is megyünk be a rádióba péntekről péntekre, hogy aztán főnixmadárként visszatérve hamuinkból, újra örömet szerezzünk a millióknak. De most még vagyunk.