Bizonyára mindenki figyelemmel kiséri a magyar vizilabda csapatok eredményeit a shanghaji vizes világbajnokságon, így azt is tudjátok, hogy a nők ma döntetlent játszva a fapapucsosokkal csoportjuk harmadik helyén végeztek, és azt is, hogy a férfiak holnap 11 órakor játszanak a spanyolokkal a csoportelsőségért. Ez utóbbival kapcsolatban szeretnék egy szivességet kérni.

A gombapresszót hallgatva bizonyára sokan gondolkodtak el azon, hogy milyen is lehet a valóságban ez a két szimpatikus ember. Leírva láttál és képen is, de most megismersz majd más oldalamról, ahogy a költő mondja. Sokszor igértük már, hogy egy dramaturgiailag alkalmas pillanatban fel fogunk lépni olajozott felsőtesttel, nos ez most hétvégén meg is történt. Nem szóltunk előre, hogy a helyszínre özönlő százezrek miatt ne bénuljon meg a város közlekedése.

Lezajlott Felsőtárkányban az első világbajnokság. Sajnos nincs most időm részletesen elmesélni mindazt, amit tomihuga elmondott, de szerencsére épp elég beszámoló született az eseményről, melyekből majdnem mindent megtudhatnak azok, akik nem voltak ott.

Azért választottam ezt a hatásvadász – de igaz! – címet, hogy azok is rátaláljanak a bejegyzésre, akiket az “Úszó alkalmatlanságok világbajnoksága Felsőtárkányban” cím nem vonzana eléggé. Pedig erről van szó.
Tomihuga (énhugom) és még néhány renitens betelepülő, továbbra sem tud ülni a seggén és élni a megszokott falusi életet, lökni a disznóknak, leszedni az uborkát, ilyesmi, hanem újra felverik a település csendjét és világbajnokságot rendeznek.

A labdarúgó VB-vel nem foglalkozunk itt a blogban, nem tudnánk semmi olyat mondani, amit egyébként is ne tudnátok. De most kivételt teszek, mert olyan került ki a focivb.blog.hu oldalra, amit régóta vártam. Régi vágyam, hogy egyszer egy sporteseményt közvetíthessek, ugyanis meggyőződésem, hogy a jelenlegi, alapjaiban téves gyakorlat egyik életképes alternatívája lehetne egy gombapresszós megközelítés. Dolgozom rajta, hogy egyszer megmutathassam, mire is gondolok, de sajnos nem egyszerű.

42 nap múlva kezdődik a labdarúgó világbajnokság, amiről természetesen mi is tudósítunk. Ki ugyan nem utazunk, de csak azért nem, mert az járja, hogy veszélyes ott az élet a magunkfajta egyszeri turistának. (Ha valaki ennek ellenére mégis a helyszínről kísérné figyelemmel a mérkőzéseket, és szivesen elmesélné itt is amit ott lát, csak egy szavába kerül.) Bár válogatottunk sem utazik – bizonyára szintén a hiányos közbiztonság miatt -, magyar hír azért van. Az mindig van.

Megállás nélkül azon picsogunk, hogy a péntek esti időpont egy elátkozott időpont, amikor csak Károly hallgat rádiót, most mégis igazolást készülök írni mindenkinek a hiányzásról. Ma este 8 órától ugyanis a magyar jégkorong válogatott Ljubjanában VB döntőt játszik a házigazdákkal, aminek a tétje az A csoportba való feljutás.

Sajnos arra már nem futja az időmből, hogy a téli olimpiáról is rendszeresen írjak, pedig lenne mit. Rajonghatnék a játékok hivatalos betűtipusáért, vagy éppen Hoffmann Nóráért, beszélhetnék a nyitottszájú síugrókról vagy a sífutókról … majd talán holnap az adásban, ha nem felejtem el. Történt viszont tegnap valami, amit mindenképp szeretnék megemlíteni. Jégkorong nap volt , tele nagyszerű mérkőzésekkel, valamint egy olyan pillanattal, amit ha terveznek, sem lehetett volna tökéletesebb.