kikezek
A gombapresszó egy rádióműsor, ami 2002-ben alakult és tart mind a mai napig. Hosszú pályafutása során különböző rádiókban és időpontokban volt hallható. Jelenleg a Civil Rádióban (FM98) minden pénteken este, 7-től 9-ig.
A műsor készítésében többen közreműködtek hosszabb-rövidebb ideig, de az alap stábot mindvégig Tibi és Tomi alkotta.
A gombapresszók élő beszélgetős műsorok. Ennél többet nehéz lenne biztosan állítani róluk, ezért jobb, ha mindenki meghallgatja és eldönti maga. (Figyelem! Rendszeresen előfordul, hogy elsőre – másodikra és harmadikra – értelmetlennek, hiábavalónak és idegesítőnek tűnik, ami hallható, majd az idő előre haladtával mégis kialakul egy erős függés. Ezért azt javasoljuk, hogy mielőtt végleg lemondanál rólunk, hallgass végig néhány adást.)
A gombapresszo.com elsősorban a rádióműsorok honlapja, de ez nem jár túl sok kötöttséggel. Van itt minden mint a búcsúban.



Igazad van. Le is szedtem, innen is és a podcast fejlécéből is.
hopp itt maradt a szomorúan abbamaradt kicsifagyi.
Rendben. Akkor ezt meg is dumáltuk.
“A Magyar Nemzeti Bank (MNB) száznegyvennégymillió forintért készített új honlapot”
)
Ha csak a felét le tudnánk gombolni a T. királyi rádióról…
Te tervezed Tomi én meg összerakom, Valaki intézze el nekünk
(Előszöris. Vissza fogom állítani a FÓRUM rovatot, hogy legyen hova beírni az ilyeneket.)
Köszönjük a dícséretet. A Magyar Rádiónak egy szavába kerül és már át is tervezem a honlapjukat.
A támát köszönjük, ha péntekig nem felejtem el, szóba hozom.
Mostanában egyre több ilyen javaslat érkezik hallgatóktól/olvasóktól. Ez remek. Próbálunk mindegyiknek utána járni.
Az emailcímedet kicsit átírtam, hogy legalább a robotok ne tudják meg. Akkor a wizzair-rel ingyen repülhet a gombastáb?
Kedves TomiTibi!
Gratulálok a honlapotokhoz. Az MR1-é egy őskáosz, nem tudnátok azt is kézbe venni?
A HVG jan 9-i számát olvasva egy megbeszélendő problémára bukkantam.
Egy írás a 35. oldalon a koppenhágai biciklikről szól és azt mondja; ezek a bringák a fékezésnél eltárolt energiát a LEJTŐN FŐLFELÉ hajtva gyorsításra használják. Kérdés: lehet a lejtőn fölfele menni, avagy ez csak az emelkedőn lehetséges?
Ezek a szerkezetek más érdekes dolgot is tudnak ami titeket biztosan beindít.Ha ellopják ezt a bringát és a tulaj mobilja nincs a közelben, akkor sms-t küld és elektromosan fékezi a kereket.
Üdvözlettel:
Pil/óta
attila.fenyes(kukac)wizzair.com
UI egy régi rejtőző hallgatótok. Nevem az e-mail címből megfejthető, de talán ez a segítség nektek nem kellett volna.
http://index.hu/tech/net/2010/01/07/a_facebook_betiltotta_a_virtualis_ongyilkossagot/
Listám ugyan nincs, de ha bokros teendőid (valamint Lili és Olivér) mellett van időd, itt találsz párat: http://www.streamstat.hu/
Letöltöttem, köszi!
Micsoda ótvarék kinézetű program… Nem tudom elhinni, hogy Mac-en fejlesztették.
Van valakinek egy listája az összes magyar rádió streamről? Elküldeném a fejlesztőknek, hogy legyen benne alapból, és ne kelljen kézzel beírogatni.
iPhone-osok figyelem!
A magyar AppStore-ban találtam egy app.-ot, amivel hallgatható a Civil Rádió, s így a Gombapresszó és/vagy a Kicsinyítettfagyizó is.
Az elérést nem tudtam belinkelni, de a program neve: RADIO StreamItAll.
Csak hozzá kell adni a listában szereplőkhöz a már említett iTunes-os internet audio stream URL címét (http://civilradio.hu:8000/) és láss csodát …
Remélem ti is annyira örültök, mint én, hogy immár szeretett hordozható perifériánkon is elérhető Tomi és Tibi.
Ha valaki az iTunes-al szeretné hallgatni az adást és még nem talált volna megoldást, íme:
http://www.streamstat.hu/main.cgi?channel=&server=&sort=rank&broad=all&feat=0&type=&genre=&search=civil&foundpp=25
A “hallgasd”-ra kattintva letölti a .pls-t.
Kétszer rákattintasz és már indul is.
Ez rövidre sikerült (bemutatkozás)
Jó ötletnek tűnik egy új honlap, értékeljük
az igyekezetet.
Javítsd! “A műsor készítésében többen közremúködtek”
Minden új látogatót arra bíztatok hallgasson vissza szúrópróbaszerűen néhány adást, higgyétek el, megéri. Függők lesztek. (Vagy akkor mégsem éri meg?)
Na most szólj hozzá!
szólj hozzá: MR2 Akusztik The Qualitons
Sunday, May 20, 11:30 pm
Kategóriák
archivum
cimkék
Legnépszerűbb bejegyzések
rugóláb serif, nyuszimedve, szexmajom
a mikrokozmoszba
Barta Tamás, angyalok, Jézus
Visitors Online
Legutóbbi hozzászólások
a gombapresszo a twitteren
Most Viewed
reg
1 vendég, 9 bots, 0 felhasználó
Látogatók mai maximuma: 14 : 08:36 pm GMT-1
Ebben a hónapban: 30 : 05-18-2012 08:51 am GMT-1
Ebben az évben: 35 : 01-08-2012 10:24 am GMT-1
Folyamatosan: 55 : 04-20-2011 04:58 pm GMT-1
Powered by WordPress | Bejelentkezés | Entries (RSS) | Comments (RSS) | Arthemia theme by Michael Hutagalung