A légy
Mai hír, miszerint az Egely György mégsem lesz LMP képviselőjelölt. Ahogy a párt oldalán olvasható: “A külső és belső visszajelzések nyomán Egely György lemondott a jelöltségről”. Örülök neki, hogy az én külső visszajelzésem nélkül is megoldódott ez a kínos helyzet, de az LMP iránt érzett – eddig sem túl nagy – érdeklődésemnek nem tett jót ez a közjáték. Magára valamit adó ember egy ilyen bohóccal semmiféle közösséget nem vállal, maximum egy közös fotó, mint Kiszel Tündével, de semmi több.
Egely György sokszor előkerült már a gombapresszókban, az Egely-keréknek majdnem egy egész adást szenteltünk, így a rendszeres hallgatóknak lehet valami fogalma arról, mit gondolunk mi erről a megélhetési ufókutatóról. Nehezen feledhető az, amikor százezer forintos díjat ajánlott fel egy működő örökmozgóért, de azt is felhímezném egy falvédőre, amikor az ablaktáblák között lévő légyről mint a teleportáció létezésének bizonyítékáról beszélt.
Ha a tudós eddigi munkássága nem elég a tisztánlátáshoz, akkor olvassátok el, hogy mit válaszolt az Index újságírójának a “Milyen területeken tudná előrelendíteni Budakeszi ügyeit?” kérdésre.
Na de mindegy is. Ez már a múlt.
Azért azt ne feledjük, hogy a légynek igenis van köze a teleportáláshoz, még ha nem is olyan összefüggésben, ahogy azt Egely Györgytől hallhattuk.





Milyen jó kis film volt ez, szerettem!
Tényleg, mikor adjátok be az ufóészleléseteket az ufómagazinnak?
Na most szólj hozzá!
szólj hozzá: MR2 Akusztik The Qualitons
Sunday, May 20, 11:36 pm
Kategóriák
archivum
cimkék
Legnépszerűbb bejegyzések
rugóláb serif, nyuszimedve, szexmajom
a mikrokozmoszba
Barta Tamás, angyalok, Jézus
Visitors Online